Mosolyországban jártam

• Tacsa
• 2019. december 4. szerda

A CikkCakk Óvodában mindig történik valami. Ez ma sem volt másként. Eljött a délután, mindenki a különleges vendéget várta.

• Gyertek, üljetek körém gyerekek – szólt a százéves bölcs – elmesélek Nektek egy történetet egy kislányról, aki eljutott az Óperecián túlon fekvő Mosolyföldre.

Az ötéves Zsófi volt a leggyorsabb. Pikkpakk elpakolt a játékkonyhában, ahol éppen palacsintát sütött és már le is ült a földre. Izgatott volt, szerette a meséket, mert akkor olyan volt, mintha álmodna. Amíg várta a társait, nézte a bácsit, akinek hosszú fehér szakálla volt, pont olyan, mint a Mikulásnak, csak épp most ajándékot nem hozott. Na mindegy, biztos majd karácsonykor bepótolja. Amíg azon gondolkodott, hogy mi lehet az az Óperencia, és azon még túl is lehet valami, álmosság jött rá. Végülis délutáni szundi idő volt. Mindent megtett, hogy nyitva tartsa a szemét, de az álommanó rászállt a hosszú szempillájára és lecsukta a szemeit. A távolból még hallotta a bácsi hangját, aki elkezdte a mesét.

• Egyszer volt, hol nem volt…volt egyszer kislány….

Ekkor már álomországban járt Zsófi. Égbenyúló fák között ugrándozott, madarak énekeltek, rózsaszín, piros, kék és lila színű pillangók jártak körülötte táncot. Egyszer csak egy hídhoz érkezett. Hallotta a híd alatt folyó patak morajlását. Kicsit közelebb merészkedett. A híd mellett egy hatalmas fa állt. Nagyon óvatosan, lépésről lépésre haladt, belekapaszkodott a fa egyik ágába, hogy mégjobban láthassa a folyó krisztálytiszta vizét. Annyira lekötötte a figyelmét a kíváncsiság, hogy nem vette észre, hogy a cipőfűzője kikötődött és hirtelen elbotlott benne. Vagyis csak botlott volna, mert valami elkapta. Amibe kapaszkodott ág akadályozta meg, hogy belepottyanjon a vízbe. Azon kapta magát, hogy nem ér le a lába a földre, a levegőben volt.

• Aztaaa, repülők – ujjongott hangosan.

Amikor földet ért, kellemes hang szólt hozzá, mint a százéves bölcs bácsi az óvodában:

• Vigyázz Zsófi, beleesel a vízbe – szólalt meg a fa.
• Te tudsz beszélni? – tette fel Zsófi a kérdés csodálkozó pillantásokat vetve a fára.
• Persze, hiszen én vagyok a százéves bölcs fa – mondta a fa.
• És mondcsak, ha ilyen bölcs vagy, elárulod nekem, hogy merre van az Óperencián túl?
• Ha elmondod, hogy miért szeretnél odamenni, elárulom.
• Azért szeretnék oda menni, mert azt mondták az oviban, hogy ott van Mosolyföld. És szeretnék egy kis mosolyt vinni onnan Anyukámnak, mert mostanában mindig olyan szomorú. Tudod bölcs fa, Anyukám az utóbbi időben nem mosolyog és én szeretném látni azt a fülig érő mosolyt az arcán, amit korábban.
• Hmmmm….ez egy nagyon szép gesztus. És mivel őszintén válaszoltál a kérdésemre, én is elárulom neked, hogy merre találod, amit keresel.

Zsófi lekuporodott a bölcs fa árnyékában és figyelmesen hallgatta.

• Amit keresel – kezdett bele a bölcs fa – az nem a híd túloldalán van, hanem ott van benned.
• Bennem? – Zsófi nem értette – Hogy hogy bennem?
• Mosolyország bennünk van. Mi magunk vagyunk azok, akik mások arcára mosolyt tudunk csalni. Aki erre képes, annak bizony szuperereje van.
• Aztaaaaa…..és nekem is lehet ilyen szupererejem?
•  
• És hogy?
• Amikor Anyukád érted jön az óvodában, szaladj oda hozzá, öleld meg és csak mond el neki, hogy mennyire szereted őt.
• És ettől Anyu újra mosolyogni fog?
• Igen, de csakis akkor fog bekapcsolni a szupererőd, ha őszintén mondod.

Miközben Zsófi elgondolkodott a hallottakon, a távolból egy ismerős hang hívta vissza a valóságba. Az Anyukája csilingelő hangját hallotta. Kinyitotta a szemét, odaszaladt hozzá és bevetette a szupererejét. Megölelte és elmondta neki, hogy mennyire örül, hogy eljött érte és hogy ő a világ legjobb Anyukája és hogy nagyon szereti őt. Amikor azt látta, hogy Anyukája sír, nem értette, hiszen ő mosolyt szeretett volna csalni az arcára. Akkor most mégsincs szupereje? Gondolta magában.

Kicsit félve megkérdezte Anyukáját:

• Anyu most szomorú vagy? Ezért sírsz?
• Nem kicsim. Ezek örömkönnyek, mert nagyon meghatottak a szavaid és én is szeretlek Téged – mondta hatalmas mosollyal az arcán.

Ezzel a széles mosollyal és Zsófi büszkeségével, mivel már neki is van szuperereje, sétáltak ki az óvodából.